Mi is az a tánc? Nem könnyű kérdés… de ahhoz hogy megértsük az érzelmi töltéseit, meg kell próbálnunk tisztázni ezt az egyszerűnek tűnő kérdést. Száraz megfogalmazásban a tánc ritmikus, szabályozottan ismétlődő emberi mozgást jelent, melyet általában zenére, énekre járnak. Krámer György szavai azonban jobban kifejezik a tánc jelentését. „…valami, ami szavakkal nehezen megfogalmazható, valami, ami érzelmes és érzéki, közöl, noha nem beszél, kérdez, miközben szavai nincsenek. Néha megráz, felkavar, néha meghökkent, amikor a fizika törvényeit meghazudtolni látszik. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de eredője mindig az emberi lélek, és mindig az emberi lélek felé irányul. … Minden ember életében jelen van a tánc, mindenki táncol valahogy. … A táncoló ember, amíg táncol, szabad, független, azonos önmagával…”
A tánc, számomra maga az élet, nem csupán mozdulatok egymás utáni sorozata, hanem összességében egy egész élet története, minden érzésével, örömével, fájdalmával, extázisával, tragédiájával és szépségével együtt. Egy képzett és érett táncos, aki már ura a testének és tapasztalatok sora áll mögötte képes rá, hogy tudatát kikapcsolva, korlátait lebontva olyan tudatállapotba kerüljön, ami teljesen elrugaszkodik a valóságtól, már a szelleme nem a testének a rabja, hanem szárnyal fel, fel, fel a teljes extázisig. Egy olyan ember, aki nem táncos ezt a valóságban csupán a kezdeti szerelemben és a szeretkezésben képes átélni. Igen, leginkább a mindent elsöprő kezdeti szerelemhez tudnám ezt a belső érzést hasonlítani, minden örömével, gyötrődésével, bizonytalanságával, bizonyosságával, szenvedélyével, konfliktusaival, önmagunkból való teljes kivetkőzésével, és végül a megtalált harmóniával együtt. A tánc tehát nem egyszerűen csak mozgás, nem egyszerűen csak jó érzés, a tánc sok minden más is.
A tánc harmónia, harmónia önmagaddal és a környezettel. De elsősorban önmagaddal, mert úgy kifejezni valamit, hogy még önmagad harmóniáját nem találtad meg, nem csak hogy nehéz, hanem teljes képtelenség. Először a belső hangra, a belső ritmusra kell tudni mozogni, mert ha ez megvan, képes leszel befogadni a környezetedet is. „ Nem jó az a táncos, aki egyedül nem tud táncolni.” Másod sorban harmónia a partnereddel, ami szintén egy nagyon nehéz érzelmi utazás, mert fel kell tudnunk adni az Énünket, meg kell tudnunk szüntetni a Te és Én-t, mert ilyenkor csak a Mi létezik, akik erre nem képesek soha nem fognak tudni teljes harmóniában táncolni a párjukkal, érzelmeket átélni vele és azt közvetíteni a közönség felé. Ráadásul a „ A táncban a férfinak, igazi Férfinak, a nőnek nagybetűs Nőnek kell lenni. Saját nemének vegytiszta misztériumát kell eltáncolni a másikkal, csakis akkor lesz valódi a tánc.” (Müller Péter) Ez a mai emancipálódott világban a nőknek nagyon nehezen megy, nehezen engedik át az irányítást. Ami nem csoda, hiszen a hétköznapok teljesen mást követelnek tőlük. A tánc pontosan ezért is jó, mert megélhetjük benne azt, amit a hétköznapokban a többségnek nem sikerül, átélhetjük általa a nemiségünket, a bizalmat, a harmóniát.
Ismét egy Müller Péter írásból szeretnék idézni: „Megkérdeztem egy táncost a tangó titkáról. Azt mondta: „a férfi parancsol, és a nő engedelmeskedik” Ugyanezt megkérdeztem a társától, egy szép és okos táncosnőtől is. Azt felelte: „Jól mondja a párom, ez tényleg így van. Csak a szavaink mások. Az igazi férfi nem parancsol, hanem irányít. És a nő nem engedelmeskedik, hanem bízik a férfiban”. Mert a tánc szabadság is. „A nagy táncos: szabad. Örömből táncol és önmagát adja, önfeledt, őszinte érzelmekkel. Ha figyeled a táncukat, először csak azt látod, hogy egy Szuperhím, egy Szupernővel táncol. A férfi irányít – a nő követi. De hamarosan észreveszed, hogy a férfi mozdulatai teli vannak lágysággal, puhasággal, gyengédséggel. Látod, hogy a kérlelhetetlen erővel parancsoló férfi néha hagyja, hogy utasítást adjanak neki! Átengedi a nőnek az uralmát, valósággal odaajándékozza neki. Megengedi, hogy átmenetileg ő legyen a „férfi”. Aztán hirtelen visszaveszi hatalmát. Amikor a nő irányít, mozdulatai teli vannak kirobbanó eréllyel. Uralja a táncot. Határozott szilaj férfivá válik, de a következő pillanatban újra engedelmes lesz, és boldog bizalommal követi a „parancsolóját”. 
Irányítani csak az a férfi képes, aki tud engedelmeskedni is. Akiben a nagy erő mellett gyengédség is van. Dominancia mellett alázat is. Aki tud a nő lelkével is érezni, és a fejével gondolkodni. Sőt, aki tud nő lenni! Tud nem csak fölül, de alul is lenni. Ha erre nem képes, akkor nem férfi, csak zsarnok. A nagy férfi táncosokban sok feminin tulajdonság van, és a nőkben rengeteg férfiasság. Ez a mindennapi életünkben is így van. Egy egészséges párkapcsolat is így működik.” Müller Péter szavai is azt tükrözik, hogy igen a tánc maga az élet.
Oldal ajánlása emailben
X
Elhagyott a motiváció, valahogy nem találom a helyem, így 33 évesen. A burnout veszélye fenyeget és nem tudom mit is tehetnék ellene, sokszor érzem úgy hogy valahogy kifolyik az életem a kezeim közül. Most is vannak terveim és ötleteim, de valahogy a megvalósításuk során állandóan falakba ütközöm, olyan akadályokba , amikre nincsen befolyásom. Úgy érzem lebegek a semmi közepén, a föld és az ég között és látom mi a helyes út, hogy merre van az előre, de mégis kell hozzá egy príma teniszütő és egy teniszező, hogy egy ászt üssön velem. Igen a labda vagyok és tehetetlen vagyok, mert másoktól függök. Persze mindig így volt ez, gyermekként a szülőktől, nagyszülőktől, iskolától, pedagógusoktól, ha sportolt is az ember, bíróktól, edzőktől, sporttársaktól. Felnőttként sem változott sok minden, függünk a pénztől, a munkánktól, főnökünktől, az államtól, az egészségünktől és persze a párunktól, ha már van a gyerekünktől, a sorstól és még sorolhatnám a végtelenségig…
Mégis úgy érzem, hogy nagyjából mindent elértem, amit ennyi idősen elszerettem volna érni, de mégsem értem el semmit és ez egyre jobban frusztrál…Hogyan változtathatnék ezen??? Keresem a megoldást…
