Tánc, Zene, Szeretet…

Müller Péter zseniális írásához nyúlok ismét ebben a cikkben, mert egyszerűen, annyira jól visszaadja azokat az érzéseket, igazságokat, törvényszerűségeket, amik valóban fellelhetőek tánc közben és elképesztően jól szemlélteti azokat a párhuzamokat, amik a tánc öröme mögött megmutatkoznak. Tánc pedagógusként sokszor keresem azokat a szavakat, amelyekkel kitudnám fejezni azokat az érzéseket, amelyeket professzionista táncosként átéltem, és amelyek sokszor, csak tapasztalat útján válnak megismerhetővé. Az én írói eszköztáram, még nagyon kevés ahhoz, hogy megtudjam közelíteni azokat a mélységeket, amiket a tánc és a zene adhat az embereknek. A régi időkben ezek természetes hozzá tartozói voltak az életünknek, de ma valóban vakok lettünk és süketek nagyon sok dologban, a tánc is sokszor ilyen…hiszem, hogy a tánc és a zene jobbá teheti mindenkinek az életét, mert közelebb visz, ahhoz a csodás érzéshez, amit önfeledt boldogságnak hívunk. Azonban az alábbi írásban Müller Péter még egy réteggel mélyebb utazásra visz minket, olvassátok szeretettel. 🙂

“Ahhoz hogy fölkérjelek táncolni, az kell, hogy én magam tudjak és szeressek táncolni. És persze az is, hogy te is tudj és szeress táncolni. Ha én vagy te egyedül nem tudunk, együtt sem tudunk majd. Vagyis a páros tánc feltétele, hogy “szólóban” önmagunkkal is jól táncoljunk. A második feltétele, hogy egymással is szeressünk táncolni. Én veled és te énvelem. De ez kevés. Még valami kell. Zene nélkül nincs tánc. Az kell, hogy ezt a Zenét mindketten halljuk. Zene nélkül csak állunk egymás mellett, mint két össze nem tartozó süket idegen. Sokszor megéltük már ezt az “istentelen” állapotot, amikor két szám között elhallgatott a zenekar, s mi ott álltunk a parketten, üresen, örömtelenül, zenétlenül… Most mi lesz? Egymás kezét is elengedtük – miért fogjalak, ha nincs zene? Olyan ez, mint egy félbeszakított szeretkezés. De ha megszólal a Zene, azonnal újra mozgatni kezd téged is, engem is! Együtt, mindkettőnket. Az én ereimben, idegeimben éppúgy lüktet, mint a te lábadban, derekadban – és nemcsak én táncolok veled, és te táncolsz énvelem, hanem mindketten a zenére táncolunk. Sőt, ha “önfeledten” táncolunk: akkor úgy érezzük, hogy a zene táncol minket. Mindketten felolvadunk egymásban és a muzsikában. Pörgünk együtt boldogan. Ha bármelyikünk nem hallja a Zenét – csak legázolni tudjuk egymást. Zene nélkül nincs tánc. A zene nemcsak benned és bennem – rajtunk kívül is szól! Benne van a kozmoszban, akkor is ha nem halljuk. Ahogy manapság sajnos nemigen halljuk. Látod itt van az a három irány, amiről beszélünk: zene, amit magamban hallok: önmagam szeretete. A zene, ami a te testedből, lelkedből árad, ami áthat engem és elragad, s ha kibillennék, helyrebillent a te zenéd. Vagyis: téged szeretlek. Az odaadásnak és az elfogadásnak a nagy játéka ez. Érzem magamat, érezlek téged, és te is érzed önmagadat és érzel engem. De ez kevés! A harmadik, legfontosabb irány: hogy mindketten halljuk a Zenét. És mindketten átadjuk magunkat  nemcsak egymásnak – de főleg a Zenének. Mert, bár mind a ketten úgy érezzük, mintha a muzsika bennünk szólna – a zenekar fönt van! … Ez a harmadik irány: a Zene szeretete. Amit itt elmondtam, nem csak hasonlat, de szó szerinti igazság. “Sabdabrahman” –  mondják a hinduk. Azt jelenti, hogy a harmonikus rezgés az egész univerzum szülő és fenntartó ereje. Állandó adás van! Az egész mindenségben szól a Zene. Akkor is szól, ha nem hallod. Vagyis nem szeretsz. Akkor is, ha nem tudod, szeretve vagy! Állandóan, szüntelenül és örökké: szeretve vagy! És ahhoz, hogy mi ketten jól legyünk együtt egymással, rá kell hangolódnunk a Zenére. Lehet, hogy te egy kicsit másképp hallod, mint én, mert a te lelkedben más hangszerek vannak, mint énbennem (mindenki önmagát is beledalolja a hangok közé!) – de más muzsikát nem hallhatsz, mert akkor nem tudunk táncolni. Akkor összetapossuk egymást – ahogy ez manapság gyakran megtörténik. Sok párkapcsolat és barátság ezért hullik szét. Süketek. Nem tudják szegények, hogy a szeretet kérdését két ember egymás között nem képes megoldani. Te meg én hiába próbáljuk – nem megy. Hiába minden igyekezetünk, mert ez nem csupán két ember ügye! Kell a harmadik is! A Zene!” /Müller Péter: SzeretetKönyv/

Foto: thelovevolutionsolution.org, leadtolove.files.wordpress.com

A tánc maga az élet.

artworks-000014991228-sqel4e-t500x500Mi is az a tánc? Nem könnyű kérdés… de ahhoz hogy megértsük az  érzelmi töltéseit, meg kell próbálnunk tisztázni ezt az egyszerűnek  tűnő kérdést. Száraz megfogalmazásban a tánc ritmikus, szabályozottan ismétlődő emberi mozgást jelent, melyet általában zenére, énekre járnak. Krámer György szavai azonban jobban kifejezik a tánc jelentését. „…valami, ami szavakkal nehezen megfogalmazható, valami, ami érzelmes és érzéki, közöl, noha nem beszél, kérdez, miközben szavai nincsenek. Néha megráz, felkavar, néha meghökkent, amikor a fizika törvényeit meghazudtolni látszik. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de eredője mindig az emberi lélek, és mindig az emberi lélek felé irányul. … Minden ember életében jelen van a tánc, mindenki táncol valahogy. … A táncoló ember, amíg táncol, szabad, független, azonos önmagával…”

4_largeA tánc, számomra maga az élet, nem csupán mozdulatok egymás utáni sorozata, hanem összességében egy egész élet története, minden érzésével, örömével, fájdalmával, extázisával, tragédiájával és szépségével együtt. Egy képzett és érett táncos, aki már ura a testének és tapasztalatok sora áll mögötte képes rá, hogy tudatát kikapcsolva, korlátait lebontva olyan tudatállapotba kerüljön, ami teljesen elrugaszkodik a valóságtól, már a szelleme nem a testének a rabja, hanem szárnyal fel, fel, fel a teljes extázisig. Egy olyan ember, aki nem táncos ezt a valóságban csupán a kezdeti szerelemben és a szeretkezésben képes átélni. Igen, leginkább a mindent elsöprő kezdeti szerelemhez tudnám ezt a belső érzést hasonlítani, minden örömével, gyötrődésével, bizonytalanságával, bizonyosságával, szenvedélyével, konfliktusaival, önmagunkból való teljes kivetkőzésével, és végül a megtalált harmóniával együtt. A tánc tehát nem egyszerűen csak mozgás, nem egyszerűen csak jó érzés, a tánc sok minden más is.

Dance-like-no-one-is-watching-300x225A tánc harmónia, harmónia önmagaddal és a környezettel. De elsősorban önmagaddal, mert úgy kifejezni valamit, hogy még önmagad harmóniáját nem találtad meg, nem csak hogy nehéz, hanem teljes képtelenség. Először a belső hangra, a belső ritmusra kell tudni mozogni, mert ha ez megvan, képes leszel befogadni a környezetedet is. „ Nem jó az a táncos, aki egyedül nem tud táncolni.” Másod sorban harmónia a partnereddel, ami szintén egy nagyon nehéz érzelmi utazás, mert fel kell tudnunk adni az Énünket, meg kell tudnunk szüntetni a Te és Én-t, mert ilyenkor csak a Mi létezik, akik erre nem képesek soha nem fognak tudni teljes harmóniában táncolni a párjukkal, érzelmeket átélni vele és azt közvetíteni a közönség felé. Ráadásul a „ A táncban a férfinak, igazi Férfinak, a nőnek nagybetűs Nőnek kell lenni. Saját nemének vegytiszta misztériumát kell eltáncolni a másikkal, csakis akkor lesz valódi a tánc.” (Müller Péter) Ez a mai emancipálódott világban a nőknek nagyon nehezen megy, nehezen engedik át az irányítást. Ami nem csoda, hiszen a hétköznapok teljesen mást követelnek tőlük. A tánc pontosan ezért is jó, mert megélhetjük benne azt, amit a hétköznapokban a többségnek nem sikerül, átélhetjük általa a nemiségünket, a bizalmat, a harmóniát.

life_is_a_dance_in_the_rain_by_borda-d6uayb1Ismét egy Müller Péter írásból szeretnék idézni: „Megkérdeztem egy táncost a tangó titkáról. Azt mondta: „a férfi parancsol, és a nő engedelmeskedik” Ugyanezt megkérdeztem a társától, egy szép és okos táncosnőtől is. Azt felelte: „Jól mondja a párom, ez tényleg így van. Csak a szavaink mások. Az igazi férfi nem parancsol, hanem irányít. És a nő nem engedelmeskedik, hanem bízik a férfiban”. Mert a tánc szabadság is. „A nagy táncos: szabad. Örömből táncol és önmagát adja, önfeledt, őszinte érzelmekkel. Ha figyeled a táncukat, először csak azt látod, hogy egy Szuperhím, egy Szupernővel táncol. A férfi irányít – a nő követi. De hamarosan észreveszed, hogy a férfi mozdulatai teli vannak lágysággal, puhasággal, gyengédséggel. Látod, hogy a kérlelhetetlen erővel parancsoló férfi néha hagyja, hogy utasítást adjanak neki! Átengedi a nőnek az uralmát, valósággal odaajándékozza neki. Megengedi, hogy átmenetileg ő legyen a „férfi”. Aztán hirtelen visszaveszi hatalmát. Amikor a nő irányít, mozdulatai teli vannak kirobbanó eréllyel. Uralja a táncot. Határozott szilaj férfivá válik, de a következő pillanatban újra engedelmes lesz, és boldog bizalommal követi a „parancsolóját”. tumblr_m6p4eql8ej1qjo009o1_500Irányítani csak az a férfi képes, aki tud engedelmeskedni is. Akiben a nagy erő mellett gyengédség is van. Dominancia mellett alázat is. Aki tud a nő lelkével is érezni, és a fejével gondolkodni. Sőt, aki tud nő lenni! Tud nem csak fölül, de alul is lenni. Ha erre nem képes, akkor nem férfi, csak zsarnok. A nagy férfi táncosokban sok feminin tulajdonság van, és a nőkben rengeteg férfiasság. Ez a mindennapi életünkben is így van. Egy egészséges párkapcsolat is így működik.” Müller Péter szavai is azt tükrözik, hogy igen a tánc maga az élet.