Azaz Szakítás Utáni Depresszió.
Ez az egyik legutálatosabb állapot szakítás után. Már szerencsés esetben túl vagy egy jobb időszakon, amikor azt hitted, hogy lehet egész jól fogod viselni, de rá kell jönnöd, hogy az csak a tagadás állapota volt, amikor csak nem vettél róla tudomást…Most viszont megint nincs kedved semmihez és senkihez, még a k..va csekket is nehezedre esik befizetni, csak túl akarod élni valahogy az egyik napot a másik után, minden idegesít, ha olyan dolgot kell csinálnod, amihez semmi kedved (márpedig szinte minden dolog ilyen), akkor dührohamot kapsz és cseszettül eleged van magadból is, mert érzed hogy ami veled történik, csak még jobban elszigetel, és magányossá tesz, pedig éppen az ami elől fejvesztve menekülnél. A szakítás utáni depresszió a 22-es csapdája. Tudod hogy csinálnod kéne magaddal valamit, de csak arra vágysz hogy otthon ülj egyedül, maximum egy pizza vagy egy sör társaságában, és a tévét bámuld, és ne kelljen beszélned senkivel, ne kelljen foglalkoznod semmivel, mert borzasztóan fásultnak érzed magad, nincs erőd és türelmed a napi rutinhoz, a munkához, a hivatali ügyekhez, de még azokhoz sem akiket szeretsz, és már-már az apátia állapotába kerülsz, ami egy nagyon negatív és romboló állapot. Az apátiában minden mindegy, ott semmi nem épül, inkább leépül…egy egészséges ember ebből megpróbál valahogy menekülni…
A kérdés hogy hogyan?
Sajnos ez nem az első szakításom, így sok-sok olyan könyv-cikk-előadás-film került a látószögembe,ami ebben a témában készült és amik biztos szuperek, de én nem érzem, hogy rajtam segítenének…Kezdjük azzal, hogy szinte mindegyik, kevés kivétellel azzal indít, hogy szerezd vissza az exet!!!! Az első reakcióm erre, hogy, de minek????? Nyilván ha szakításra került a sor, akkor már hetek, hónapok,sőt van, hogy évek óta küzdötök egymással, boldogtalanná téve mindkettőtöket, az örökös huzavonával, vagy éppen az érdektelenséggel. Persze soha ne mond, hogy soha, ezért nem mondom azt hogy lehetetlen a kibékülés, de a döntő többségben sajnos semmi értelme. Ha mégis lenne valamikor értelme, akkor sem rögtön a szakítás után, amikor még semmit nem látsz tisztán, csak fájdalomból, magány érzetből, érzelmektől vezérelve cselekednél, mert még nem látsz rá az események láncolatára kívülről és semmit nem tanultál az egészből az ég egy adta világon! Szakítás után csak a fájdalom vezérel!
Szerencsére azonban a fájdalom és a bánat fő jellemzője, hogy bizonyos idő elteltével enyhül, majd végül megszűnik.Véleményem szerint, ami a legfontosabb, hogy ezt türelmesen kivárjuk, hogy utána tisztán láthassunk. Persze tudom én hogy ez mennyire nehéz feladat, nekem is folyamatosan figyelmeztetni kell magamat, hogy türelem!!!! Fontos, hogy ezekben az időkben ne bántsuk magunkat, ha 3 nap múlva lesz befizetve a csekk, vagy 1 hét múlva az sem olyan nagy gond. A környezetünket is megkérhetjük, hogy most ne haragudjanak, vagy sértődjenek meg ránk, hanem legyenek egy kicsit türelmesebbek velünk, mert akár tetszik a gondolat, akár nem, mi most gyászolunk, még ha ezt a társadalom nem is veszi olyan komolyan, teljesen hasonló tüneteket produkálunk ilyenkor, mintha meghalt volna valakink. És tulajdonképpen így is van, éppen a múltunkat, szerelmünket és a valósnak vélt jövőnket temetjük…
Bizonyos idő elteltével(már említettem korábban, hogy általában nekem a 3 nap, 3 hét, 3 hónap hoz változást), el fogjuk fogadni a szakítás állapotát , érezni fogjuk, hogy elérkezett az idő, hogy újra felüljünk arra a bizonyos hullámvasútra, ami sok boldog és szomorú időszak váltakozását hozza,érezzük majd hogy újra élünk és reméljük, hogy egy szép napon, ha elég türelmesek és kitartóak vagyunk, csak a boldogság az, ami számunkra megmarad! 🙂
