Beküldve:

Számvetés…

Vannak időszakok az ember életében amikor azt érzi, hogy valaminek a határához érkezett, egy választóvonalhoz, amin ha átlép, akkor már egy másik életkörbe csöppen bele. Egy új időszámítás veszi kezdetét. Ilyenkor nagy szükség van arra, hogy számot vessünk, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy mik voltak ennek az elmúlt időszaknak a tanulságai, azért hogy a múltbeli hibáinkat semmiképpen se kövessük el újra, meg újra. Hogy a félelmeinket, szorongásainkat, vágyainkat, reményünket, akaratunkat, ne vigyük át egy új élet szakaszunkba és ismételgessük vég nélkül ugyanazokat a hibákat, ugyanazokat a rossz szituációkat bevonzva ezzel az életünkbe, amiket egyszer már túléltünk, és megoldottunk.

2014+év+visszatekintés

Mielőtt elindulnánk mosolyogva, boldogan az új kalandok felé, először üljünk le, és nézzünk rá úgy az eddigi életünkre, mintha egy izgalmas filmet néznénk, ami tele van saját magunkra vonatkoztatható tanulságokkal…ilyenkor egy nagyon érdekes, érzelem dús utazás veszi kezdetét…

Egyszer volt hol nem  volt, élt egyszer egy kislány egy vidéki nagyváros szélén. Szőke volt, kék szemű, mosolygó alma arcú, eleven gyermek, boldogság vette körbe, mindenki szerette. Egy álomszerű burokban élt 16 éves koráig. Amikor is úgy alakult az élete, hogy elindult a Fővárosba szerencsét próbálni. Elhagyta hát ideje korán a szeretett szülői házat, és egyedül próbált meg boldogulni, még ha az élet akadályokat is gördített elé, százat. Távol az otthonától sorra mászta meg a hegyeket, élte a kis életét, és közben sosem feledte gyökereit és istenítette szüleit. Így még ha az önállóság a birtokába is került, otthon gyermek maradt Ő, hisz elszakadni sosem tudott, mert az élet mást hozott. Felnőtté válása így nagyon kitolódott. 30 éves is elmúlt amikor megértette, hogy az övé nem a szülei élete. Saját életet kell élnie, saját hangját kell követnie, így felnőtt és a gyermekkora lezárult. Érzi is, hogy az élete más irányba fordult. Mégis lelkében talán még gyermek marad,lehet örökkön örökké, talán azután is, hogy a teste már elhamvad…:-)

Kislany szep-no

 

 

Beküldve:

Társkeresés 30 felett.

Nem vagyunk könnyű helyzetben. Lebegünk a múlt és a jövő között, és valahogy próbálunk alkalmazkodni a jelenhez. Sokan még mindig a hagyományos párkeresésben hisznek, de szépen lassan rájön mindenki, hogy 30 felett ez már nem működik. A szülők választásában már nem bízunk, sőt próbálkozásaikat sokan teherként élik meg (pedig lehet néha tényleg jobban tudják 🙂 ). A baráti kör a legtöbb esetben már bezárult. Egy részük házas, gyerekük van, a másik része külföldön él, vagy egyszerűen már mindenkit ismerünk, új emberek már csak ritkán tűnnek fel a látómezőnkben. Sőt aki kisebb helyen él, annak még a lakóhelye is teljesen bezárult… A régi bál termeket felváltották a buli helyek, ahol eddig sem volt egyszerű ismerkedni, most már viszont nem is járunk annyit bulizni, munka mellett már egyszerűen nem megy. Még előfordulhat hogy az utcán találkozunk valakivel, aki megtetszik és szimpatikus, velem is előfordult már hogy leszólítottak, de azért ez elég ritka, és a számok törvénye alapján elég sokáig kellene várnunk hogy így találjuk meg a társunkat. Bár van aki még hisz a csodákban és azt gondolja, hogy a sors majd tálcán kínálja fel neki a lelki társát, úgy hogy ő közben nem tesz érte semmit, mert ha megvan írva, akkor meg van írva! Ez szerintem azért nem ilyen egyszerű! Nem árthat, ha segítünk egy kicsit a sorsnak! 🙂 De hogyan kezdjünk hozzá? Mik a lehetőségeink?

84f29560

Ha körül nézünk egy kicsit, akkor láthatjuk, hogy az internetes társkeresésé a jövő. A következő generáció már teljes mértékben ezen nő fel, tőlük nem olyan idegen, mint tőlünk. Szerintem érdemes kipróbálni. De mi a helyzet akkor, ha valaki teljesen elzárkózik a személytelen párkereséstől? Eddig én is ezt tettem. Egyszer egy napig voltam fent egy társkereső oldalon, de miután csak szexuális tartalmú, trágár leveleket kaptam, azonnal töröltem magam! Akkor úgy gondoltam, hogy ezzel akkor végeztem is. De fel kell tennem a kérdést hogy mi  marad még az interneten és a korábban felsoroltakon kívül? A  munkahely, meg a hobbi. Nekem a hobbim a munkám, amiben 20 éve mozgok, szóval sok új emberrel szintén nem találkozom. A kör ismét bezárult. Kereshetünk még új hobbit, ott biztos találkozunk új emberekkel. Egy iránynak jó lehet…

ID-10033924

Viszont én úgy döntöttem, hogy visszakanyarodok az internetes ismerkedés felé. Felbátorodtam és regisztráltam a Tinderre, és meglepő módon nagyon tetszik. Ajánlom mindenkinek. Lehet egy társkeresőt is újra kipróbálok, hátha pozitívabb lesz a tapasztalatom :). Rájöttem, hogy muszáj haladni a korral, még ha sok is a buktatója a személytelen beszélgetéseknek, valahogy meg kell ismerni új embereket! Nem szabad begubózni, bezárkózni, az nagyon veszélyes és hosszú távon káros lehet! Nyitottnak kell maradni, mert máshogy nincsen esélyünk megtalálni a társunkat! Azért ne vegyétek túl komolyan! Csak lazán, bátran, vidáman, kalandra fel! 

hav7

Beküldve:

Szerelem első látásra…

Létezik szerelem első látásra? Ez az örök kérdés, aminek “tárgya” időnként mindenkit foglalkoztat. Ami ihletet ajándékoz a költőknek és íróknak, vizsgálatokra készteti a kutatókat és romantikus hangulatba hoz minket hétköznapi embereket. Ez az egyszerű, nyúlfarknyi kis kérdés mindenkit megmozgat, mindenkinek van róla véleménye. Van aki hisz benne, van akivel megtörtént már, van aki szkeptikus és van akivel ugyan még nem történt meg, de egész életében azt várja hogy beleszeressen valakibe első látásra. Ami nem csoda, hiszen a romantikus meséken és filmeken növünk fel, ahol a főhősök mindig egymásba szeretnek első látásra és boldogan élnek amíg meg nem halnak. A valóság azonban egy kicsit más történeteket ír…

Relationship-Marketing

A kutatások többsége azt bizonyítja, hogy az a bizonyos szerelem első látásra, nem létezik, vagy nem is szerelem valójában, hanem csak erotikus vonzalom és “ego-simogatás” egyben, mint ahogy  brit tudósok állítják. Azaz, ha észrevesszük a másik pillantásában a vágyat, akkor azt “simogatásnak” vesszük. Az amerikai kutatók még racionálisabb eredményre jutottak. Szerintük a szerelem első látásra esete csupán a memóriánk trükkje és nem valós esemény, ahogy a könyvek és a filmek sugallják. „Amikor valaki visszagondol arra, amikor a partnerével találkozott, sokszor szerelemmel és eufóriával emlékszik erre az eseményre” – mondta Donna Jo Bridge, aNorthwestern Egyetem orvosi karának kutatója. „Könnyen lehet azonban, hogy csak a jelenlegi érzéseit vetíti vissza az eredeti találkozásra.” Tehát a legfrissebb kutatások szerint a szerelem első látásra nem más, mint memória trükk, erotikus vonzalom és “ego-simogatás”. Aki nem hisz ebben a kivételes jelenségben, annak bizonyosan elfogadhatóak ezek a kutatási eredmények, de számomra csak érzelem mentes tények “papírra vetve”, mert én átéltem a szerelemet első látásra, és ezzel bizony nem vagyok egyedül.

Egy német közvélemény-kutatás szerint, minden negyedik szingli azt mondta, hogy ő már bizony beleszeretett valakibe úgy, hogy csupán csak egyszer találkozott vele. Meglepő módon a férfiak között gyakoribb a jelenség. És a brit tudósok szerint is a férfiak hisznek jobban abban hogy létezik a szerelem első látásra. Ez azért meglepő, mert ugye mindig mi nők vagyunk elvileg a romantikusabbak, érzékenyebbek, csöpögősebbek, de véleményem szerint sokszor a racionálisabbak is. Viszont mivel a férfiak jobban hisznek benne, többen át is élték már. A férfiak 27 százaléka, a nők 18 százaléka számolt be arról, hogy az ő életének valamilyen része a megtapasztalt mindent elsöprő szerelem első pillantásra.

25_131902_533315_ce83dd857b65d76f1bbb6cf473d09fdf_f50ca0_301

Az előbb említett német kutatás szingliket kérdezett, tehát ezekben az esetekben az első szerelem vége nem lett happy end. Abban szinte minden kutatás egyet ért, hogy az első szerelem komoly problémákhoz, sok esetben összetört szívekhez vezethet. Hiszen az, hogy valaki egy adott pillanatban vágyik a másik után, nem jelenti azt hogy ez tartósan fenntartható érzés lesz. A varázslatos pillanatból nem biztos, hogy egy boldog párkapcsolat lesz. Az én esetem is ezt támasztja alá. Amikor Ő besétált a Pubba, ahol a barátaimmal ültem, egyből Zazazuuuuu, pillangók repkedtek a hasamban, elöntött a forróság érzés, és a teljes zavarodottság. És még egy szót sem beszéltem vele! De jó rá visszagondolni! 🙂 Kiderült, hogy a mi baráti társaságunkhoz jött, valakinek az ismerőse volt. És az is hogy az érzés kölcsönös… Nem sokat tudtunk aznap este beszélni, így számot cseréltünk, és vad SMS-ezésbe kezdtünk. Akkoriban feltöltős kártyám volt, amit naponta jártam töltetni. Kiderült hogy barátnője van, egy jóval idősebb lány. Szakítottak, addig nem találkoztunk. Így egy kis idő eltelt mire randira hívott, addigra sikerült annyira idealizálnom Őt, hogy a várva várt randin szinte egy mukkot sem tudtam értelmesen kinyögni, mintha megkukultam volna…olyan elemi erővel vonzott magához, hogy szinte az már fájt! Már nem voltam ura az érzéseimnek, esélyem sem volt irányítani. A mindent elsöprő és felülíró érzéseim vittek, sohasem éreztem ilyet mint akkor. Ezután jött a kálváriám, 3 hónapig. Ritkán találkoztunk, inkább chateltünk, azt viszont minden nap. Ha találkoztunk a beszélgetés nem igazán ment. Túl erősek, túl nagyok voltak az érzelmek, szinte elviselhetetlenek…3 hónap múlva visszament a barátnőjéhez és közölte velem messengeren, hogy nem vagyok elég jó neki…A fájdalom is akkora volt, mint a szerelem érzése, teljesen összetörte a szívem, másfél évig epekedtem még utána, rendszeresen beszélgettünk a neten, ha véletlenül találkoztunk vágni lehetett a feszültséget, végül másfél év után újra összegabalyodtunk, és akkor rájöttem, hogy már nem is őt szeretem, hanem azt a mindent elsöprő érzést akarom újra, meg újra átélni…ezzel a lendülettel sikerült lezárnom azt a szerelmet az életemben, amire azt mondják, hogy öl,butít és nyomorba dönt! Ma már tudom, hogy bár kölcsönös volt az egymás iránti szenvedélyünk, ez nem elég egy közös élethez, ahhoz valami több kell. Neki már gyermeke született attól az idősebb lánytól, Ő benne találta meg azt a többet, amit mindannyian keresünk. És én hálás vagyok a sorsnak, hogy megélhettem ezt az intenzitású szerelmet is. 🙂

love-love-16944696-1152-864

A barátnőmék egy szórakozóhelyen találkoztak, bevallásuk szerint szerelem volt első látásra. Az ő történetük azonban más, az érzelem intenzitása nekik 3 hónap után eljegyzést, 1 éven belül esküvőt hozott. Ma boldogan nevelik csodálatos kisfiukat. 🙂

Olvastam egy ír srác történetét is. Aki egy repülőút alatt beleszeretett egy kanadai lányba. A repülőtéren elkeveredtek és csak a lány keresztnevét tudta. A fiú megragadott minden fórumot hogy felkutassa a lányt. A tv és rádió is felfigyelt az “ír Rómeó” sztorijára. Végül egy rádióműsorban beszéltek egymással újra. A lány nagyon örült, hogy a srác megtalálta és alig várja hogy újra lássa. Persze a történet további részét szokás szerint nem tudjuk. 🙂 De arra jó példa hogy a szerelem első látásra létezik.

Szóval én azt mondom tárjátok ki a szíveteket és higgyetek benne hogy veletek is megtörténhet, mert ennél nagyobb, intenzívebb érzés kevés van az életben. Kívánom hogy mindenki megtapasztalja és boldogabbá tegye az életét a szerelem első látásra! 🙂

Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre és történetetekre is! Írjátok meg bátran!

 

 

 

Beküldve:

Egyedül vagy kapcsolatban vagyunk boldogabbak?

Tudtad, hogy 100 budapesti háztartásból 41 – ben egy személy él? Így Budapest egy szinglifőváros lett? A nők és a férfiak átlagosan 30 alatt még nem házasok, 40 felett pedig már nem? Tisztelet a nagyon kevés kivételnek. De akik összeházasodnak és együtt is maradnak valóban boldogabbak, mint az egyedülállók?

Mostanában ez a kérdés foglalkoztat, hogy vajon egyedül vagy kapcsolatban boldogabbak-e az emberek? A közfelfogás szerint, aki egyedül van, az biztos magányos és boldogtalan. Hiszen társas lények vagyunk. Ez igaz, de valóban így van? Én nem hiszem. Szerintem egyedül is lehet boldogan élni. Ez csak döntés kérdése. Hiszen meg kell tanulnunk abból a legjobbat kihozni amink van. Ha éppen egyedül vagyunk sincs ez másképpen. Sőt, szerintem először mindenkinek egyedül kellene megtalálnia a maga boldogságát, a lehető legjobban megismernie a világot, önmagát és a határait. És csak azután kellene kapcsolatokat kialakítani, két boldog embernek, együtt. Akkor talán van esély a kapcsolatokban is a valódi boldogságra. Van esély arra, hogy az egyik ember ne legyen elnyomva és megnyomorítva egy szerelemben, és ne egy alá-fölé rendeltségi viszony alakuljon ki, amiben az egyik ember teljesen elveszíti önmagát. Ha két egymástól függetlenül is boldog ember találkozik, talán van esély arra, hogy valódi társra, szövetségesre találjanak egymásban, én ebben hiszek. De ma nagyon kevés boldog ember van.

2 (1) 2012_10_couple-tumblr-d35442b72-713165-475-316 

Az Ipsos egy évvel ezelőtti felmérése szerint, amit 24 országban végeztek el, mi az előkelő 24. helyet szereztük meg, azaz nálunk Magyarországon a legboldogtalanabbak az emberek, csupán 53% az aki boldognak érzi magát, vagyis minden második ember boldogtalan… A világ polgárainak többsége elégedett a sorsával 75 százalékuk boldognak érzi magát. Az első helyen meglepő módon Indonézia áll, ott az emberek 92 százaléka élvezi az életet, pedig a lakosság 25 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. Átlagosan Indonéziában alacsonyabb az életszínvonal, mint nálunk, a rosszabb anyagi helyzetük mégsem hat ki a hangulatukra. Függetlenítik magukat a körülményektől, ezért nyugodtabbak és életvidámabbak, mint mi magyarok. Azt gondolom az a kulcs, hogy a boldogabb emberek, sosem azt nézik mi az ami nincsen, hanem arra koncentrálnak mi az amijük van! Ebben a szemlélet módban kellene élnünk. Mindenkinek fel kellene hagynia a tanult elvárásoknak való megfeleléssel és a hamis vágyakkal! Szeretnünk kellene egymást és örülnünk annak amit éppen az élet nyújtani tud, meg kellene látnunk mindennek a jó oldalát és nem csak mindig a rosszat!

Indonezia 2008JUN 122 indonesia

Egyedül vagy kapcsolatban? A kérdés jó. De szerintem már nem is olyan fontos. Mert mindkettőnek megvan a jó és rossz oldala, de ha csak a jó oldalára koncentrálunk, akkor így is úgy is boldogan élhetünk. Az élet folyamatosan változik, lehet hogy aki ma egyedül van, holnap már kapcsolatban lesz és fordítva. Az én tanácsom az, hogy függetlenítsük magunkat a körülményektől, a boldogság azon múlik, hogy milyen szemüvegen keresztül nézzük a világot! 

Beküldve:

Életem szerelmei, a legjobb barátaim…

Itt a szilveszter a nyakunkon, ilyenkor az ember számot vet egy kicsit, hiszen az óévet búcsúztatjuk…És én azon gondolkodom, hogy mennyi pofont kaphat még az ember, annak reményében hogy rálel az igaz társára, a legjobb barátjára, valakire aki előtt nem kell megjátszania magát, valakire aki azért szeret mert Én vagyok Én…? Az elmúlt pár évben az emberi kapcsolataim annyi fájdalmat okoztak, hogy az a kérdés motoszkál bennem, mennyi csalódást vagyunk képesek elviselni, anélkül hogy teljesen elveszítenénk az emberekbe vetett hitünket???? És most ez nem csupán a párkapcsolatokra, hanem minden egyéb olyan emberre vonatkozik akit valamiért szeretünk és az életünk részévé válik…

25_131902_533315_ce83dd857b65d76f1bbb6cf473d09fdf_f50ca0_301

Az első nagy szerelem az életemben még a középiskolában volt… a legjobb barátom volt a gimiben, majd szerelem lett belőle,mai napig életem legromantikusabb pillanata volt, amikor egy tóparti stégen teliholdnál letérdelt elém és azt mondta, “azt hiszem beléd szerettem”, mekkora szerelem volt… és valahol klasszikus, az iskola rossz fiúja és a népszerű lány összejönnek, és boldogan élnek amíg…  két év után közölte hogy többé nem szerelmes belém…én az voltam…mellette ültem egy padban még 3 hónapig, amíg el nem ballagtunk, nagyon fájt….a szerenád éjszakáján le sem vette rólam a szemét…nem értettem, ma sem értem miért szakított akkor velem, mai napig úgy sejtem,éreztem, hogy még szeretett. Az is bizonyítja, hogy később többször találkoztunk, közelebbi kapcsolatba is kerültünk, de sosem árulta el mi történt…mai napig nem tudom…csak azt mondta, hogy ő már nem ugyanaz az ember, akit szerettem…nagyon nehéz volt, sok-sok évembe került,hogy lezárjam, de túléltem…pedig nagyon sokáig azt gondoltam, hogy ő a nagy Ő az életemben…Egy régi világban férjhez mentem volna hozzá és gyötörtük volna egymást életünk végéig…ma 14 év után már elengedtem és hálát adok az égnek, még ha annyi fájdalommal járt is, hogy megélhettem Vele az első szerelem csodáját. 🙂

tumblr_lyrvphIP2I1r48xsdo1_500

Vidéki lány vagyok, érettségi után felköltöztem Budapestre, az előbb említett nagy szerelmet, majdnem 2 év volt kihevernem, addig rá sem néztem senkire. Versenytáncos vagyok, a táncpartneremmel akkor már jó pár hónapja együtt táncoltunk, és a legjobb barátom lett…elkezdett egy idő után több, mint barátság kialakulni köztünk, nem ment egyszerűen, nagyon nehéz beismerni, hogy másképpen gondolsz a másikra…Összejöttünk, de akkor nem kellettem igazán Neki, elkezdett randizni mással, amit persze mind végig kellett néznem, mert közben baráti és munka kapcsolatban is voltunk a tánc miatt, végül én is elkezdtem randizni egy orvostan hallgató sráccal, emlékszem ősz volt a szempillája, különleges volt, de már a táncpartnerembe voltam szerelmes, ekkor jöttünk rá mindketten,hogy csak a másik létezik, ehhez is 3-4 hónap “játszadozás kellett”…Sok huza-vona után végül egymásra találtunk…az egy nagyon jó időszak volt az életemben…sok jó ember vett minket körbe, akik a mai napig hiányoznak… a szerelmünk majdnem 2 évig tartott, majd elfáradt, mind a táncpartneri kapcsolatunk, mind a magánéleti…békésen elváltunk…Legalábbis azt hittem… hónapokkal később visszakozott közös barátaink búcsúbuliján, szinte megijesztett a heves reakciójával velem szemben, csúnya este volt…azóta több, mint 10 év alatt egyszer találkoztunk véletlenül…szerettem,de azóta nem igazán tudok róla semmit, de talán jobb is így…bár azt megbeszéltük, hogy ha 40 éves korunkig nem kötjük le magunkat, akkor ütközünk, de gondolom meglepődne ha pár év múlva benyújtanám az igényt a “B”tervünkre…:-)

-thingrthgg_0

 

Ezután a két csalódás után megelégeltem a barátságból szerelem témát,érezhetően nem nagyon működött 2 évnél tovább a dolog, ezért elkezdtem más irányba kacsingatni…beköszöntött az életembe, a szerelem első látásra, a rövid külföldi kaland és a szexi idegen időszaka….

Beküldve:

3 héttel szakítás után…

Már említettem, hogy szerintem a 3 hét a szakítási szakaszoknál nagy vízválasztó. Én is sokkal jobban érzem magam. Már elfogadtam a szakítás tényét,hogy vége, azt is hogy újra egyedül kell boldogulnom, a súlyos szakudepim (szakítás utáni depresszió) elmúlt, persze tudom még enyhébb formában egy jó ideig vissza-vissza fog térni, de már napról napra könnyebb. 🙂 Elkezdtem újra élni és tervezni az életem, felhagytam az önsajnálattal. Már ebben a szakaszban van erőnk olyan dolgokhoz, amik fontosak nekünk, és amitől jobban érezzük magunkat. Van kedvünk találkozni a barátainkkal, beszélgetni, olvasni, sportolni, vásárolni, szépítkezni, vagyis már teszünk önmagunkért. Ez már egy jó időszak az előző 3 héthez képest, amikor csak ahhoz volt erőnk, hogy túl éljük a napokat, most már minden nap meg-meg csap minket valamiért a boldogság szele, ha hagyjuk neki. 🙂 Persze még rengeteg tennivalónk van a múlt lezárásához, és egy szebb jövő kezdetéhez, most jön az átmeneti időszak, aminek szintén megvan a maga nehézsége és öröme is. Igen, Öröme. Hiszem, hogy ebben az időszakban,ami ilyenkor előttünk áll és kb. 2-3 hónapig tart,  már az öröm újra társunkká tud válni a hétköznapokban is. Ez az újraépítés időszaka, egy új élet kezdete, ami mindig nagyon sok örömet és boldogságot ad az életben. Ugyanakkor a születés fájdalommal is jár. Le kell vedlenünk a régi, elavult, megfáradt kígyóbőrünket, és újat kell növesztenünk helyette. A feladat nem egyszerű, de szükséges az újrakezdéshez. Ebben az időszakban is lesznek majd mélypontok, de azok már nem olyan intenzívek és nem is tartanak majd annyi ideig, mint az első 3 hétben. A nehezén érzelmileg túl vagyunk. Jön a gyakorlati része…

sza 326030

Az újrakezdés a gyakorlatban.

Ha az életünket újra kell építenünk nagyon sok feladat hárul ránk, ami részben azért jó mert egy kicsit eltereli a gondolatainkat az egyedül létről, amire még valószínűleg nem igazán vagyunk felkészülve. Első körben ha nem vagyunk olyan szerencsések, hogy maradhatunk a régi helyünkön, új kis kuckót kell találnunk magunknak, ahol otthon lehetünk. Az én esetemben ez az első saját lakásom megvásárlása, amire már nagyon régen vágyok, hiszen lehúztam 15 évet a legkülönbözőbb féle – fajta albérletekben. Most egy biztos pontra van szükségem, ahova hazamehetek és az én kis mennyországom lehet.. Már annak lehetősége hogy ezt megtehetem, hatalmas boldogsággal tölti el a szívemet! 🙂 A lakás vásárlás nagyon stresszes, de ez édes “kín”, és remek figyelem elterelő. 🙂 

Nagyon fontos hogy megtaláljuk a jót az életünkben és igyekezzünk csak azokra koncentrálni. Például, hogy jön a karácsony és a szüleimmel, a szeretteimmel lehetek, ez is csodálatos. Visszatérhetünk a régi szokásainkhoz, amiket szerettünk, az én esetemben ez város váltással is jár. Az exem kedvéért hazaköltöztem vidékre, de most visszaköltözhetek hőn szeretett Budapestemre. 🙂 És mivel a tánc az életem, újra táncolhatok, kipróbálhatok olyan dolgokat, amire a kapcsolat ideje alatt nem volt és lett volna lehetőségem, ilyen az írás is…Újra és gyakrabban találkozhatok azokkal az emberekkel, akiket szeretek, de sajnos egy kicsit elhanyagoltam őket. És nem utolsó sorban újra magamra koncentrálhatok, azt veszek fel, amit szeretnék, úgy hordom a hajam, ahogy szeretném, akkor megyek el otthonról amikor szeretnék, akkor vagyok egyedül, amikor szeretnék, és újra intenzíven fejleszthetem magam. Újra meg kell tanulnom egyedül irányítani az életemet, és kitölteni örömteljes dolgokkal az űrt, amit az elmúlt szerelem hagyott maga után.

Persze most is, írás közben, ott motoszkál folyamatosan a fejemben egy kis hang: “Egyedül, boldogan?”  És IGEN, EGYEDÜL, BOLDOGAN! 🙂 De azért ha jön a Herceg fehér lovon biztos újra megremeg a térdem…..:-)

herceg_feher_lovon753x440

 

Beküldve:

Gyönyörű vers a bánatról

Szembejött ma velem egy régi kedves versem,amit már nagyon régen nem olvastam, gyerek koromban kívülről fújtam minden sorát. Nagyon tetszett, gyönyörűnek találtam. Akkor még nem igazán tudtam mit jelentenek e sorok… De ma, meghatódva, könnyek között olvastam végig az oly ismerős verset, átérezve minden egyes betűjét,a múltam ezernyi érzését felkavarva bennem. És arra gondoltam , hogy ha csak ahhoz 20 évnyi csalódás, fájdalom és boldogság kellett, hogy ezt a verset igazán mélyen megértsem, akkor vajon mennyi öröm és bánat kellhet az egész élet megértéséhez…? 

25_24345_342812_d65a17054832668a432eee37f0e7dd92_b6460b_301

Heinrich Heine: Bánat                                                                       

Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot,soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással látni meg őt és utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni,sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken,
Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig.
Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,
De rosszul itélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz.
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagysokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!

Fordította: Szabó Lőrinc

5036_2

Beküldve:

SzakUDepi

Azaz Szakítás Utáni Depresszió.

Ez az egyik legutálatosabb állapot szakítás után. Már szerencsés esetben túl vagy egy jobb időszakon, amikor azt hitted, hogy lehet egész jól fogod viselni, de rá kell jönnöd, hogy az csak a tagadás állapota volt, amikor csak nem vettél róla tudomást…Most viszont megint nincs kedved semmihez és senkihez, még a k..va csekket is nehezedre esik befizetni, csak túl akarod élni valahogy az egyik napot a másik után, minden idegesít, ha olyan dolgot kell csinálnod, amihez semmi kedved (márpedig szinte minden dolog ilyen), akkor dührohamot kapsz és cseszettül eleged van magadból is, mert érzed hogy ami veled történik, csak még jobban elszigetel, és magányossá tesz, pedig éppen az ami elől fejvesztve menekülnél. A szakítás utáni depresszió a 22-es csapdája. Tudod hogy csinálnod kéne magaddal valamit, de csak arra vágysz hogy otthon ülj egyedül, maximum  egy pizza vagy egy sör társaságában, és a tévét bámuld, és ne kelljen beszélned senkivel, ne kelljen foglalkoznod semmivel, mert borzasztóan fásultnak érzed magad, nincs erőd és türelmed a napi rutinhoz, a munkához, a hivatali ügyekhez, de még azokhoz sem akiket szeretsz, és már-már az apátia állapotába kerülsz, ami egy nagyon negatív és romboló állapot. Az apátiában minden mindegy, ott semmi nem épül, inkább leépül…egy egészséges ember ebből megpróbál valahogy  menekülni…

ferefgr

 

A kérdés hogy hogyan?

Sajnos ez nem az első szakításom, így sok-sok olyan könyv-cikk-előadás-film került a látószögembe,ami ebben a témában készült és amik biztos szuperek, de én nem érzem, hogy rajtam segítenének…Kezdjük azzal, hogy szinte mindegyik, kevés kivétellel azzal indít, hogy szerezd vissza az exet!!!! Az első reakcióm erre, hogy, de minek????? Nyilván ha szakításra került a sor, akkor már hetek, hónapok,sőt van, hogy évek óta küzdötök egymással, boldogtalanná téve mindkettőtöket, az örökös huzavonával, vagy éppen az érdektelenséggel. Persze soha ne mond, hogy soha, ezért nem mondom azt hogy lehetetlen a kibékülés, de a döntő többségben sajnos semmi értelme. Ha mégis lenne valamikor értelme, akkor sem rögtön a szakítás után, amikor még semmit nem látsz tisztán, csak fájdalomból, magány érzetből, érzelmektől vezérelve cselekednél, mert még nem látsz rá az események láncolatára kívülről és semmit nem tanultál az egészből az ég egy adta világon! Szakítás után csak a fájdalom vezérel!

Szerencsére azonban a fájdalom és a bánat fő jellemzője, hogy bizonyos idő elteltével enyhül, majd végül megszűnik.Véleményem szerint, ami a legfontosabb, hogy ezt türelmesen kivárjuk, hogy utána tisztán láthassunk. Persze tudom én hogy ez mennyire nehéz feladat, nekem is folyamatosan figyelmeztetni kell magamat, hogy türelem!!!! Fontos, hogy ezekben az időkben ne bántsuk magunkat, ha 3 nap múlva lesz befizetve a csekk, vagy 1 hét múlva az sem olyan nagy gond. A környezetünket is megkérhetjük, hogy most ne haragudjanak, vagy sértődjenek meg ránk, hanem legyenek egy kicsit türelmesebbek velünk, mert akár tetszik a gondolat, akár nem, mi most gyászolunk, még ha ezt a társadalom nem is veszi olyan komolyan, teljesen hasonló tüneteket produkálunk ilyenkor, mintha meghalt volna valakink. És tulajdonképpen így is van, éppen a múltunkat, szerelmünket és a valósnak vélt jövőnket temetjük…

Bizonyos idő elteltével(már említettem korábban, hogy általában nekem a 3 nap, 3 hét, 3 hónap hoz változást), el fogjuk fogadni a szakítás állapotát , érezni fogjuk, hogy elérkezett az idő, hogy újra felüljünk arra a bizonyos hullámvasútra, ami sok boldog és szomorú időszak váltakozását hozza,érezzük majd hogy újra élünk és reméljük, hogy egy szép napon, ha elég türelmesek és kitartóak vagyunk, csak a boldogság az, ami számunkra megmarad! 🙂

deru(1)

Beküldve:

Pánik, függőség és madártávlat!

Hogyan lehetünk úrrá a pánikon? Hogyan lehetünk boldogok ebben a káoszban, amiben élünk? 

Az biztos, hogy ha csak a hétköznapi problémáinkkal vagyunk elfoglalva, mint a munka, pénz, kapcsolatok, időbeosztás, iskola, tanulás, kompromisszum, megfelelés, konfliktusok, és még sorolhatnám, amik folyamatosan bombáznak minket nap, mint nap, és kiszállni belőle lehetetlen, akkor csak idő kérdése, hogy elérjük a pokol kapuját, amin ha átlépünk, egyszer csak a tartós boldogtalanság és a pillanatnyi örömök országában találjuk magunkat. Jó esetben pánikba esünk, ami előbb-utóbb tettekre sarka minket, rosszabb esetben csak reményvesztetten nézzük, ahogy az életünk a pokol tornácán száguld szélsebesen lefelé. Egyre több lelki problémánk lesz, egyre jobban vágyunk kiszakadni a hétköznapokból, aminek nyomása, már-már elviselhetetlenné válik. Ennek a csillapítására jönnek a pillanatnyi örömszerzési források, és már belecsöppentünk a függőségek világába, mint az alkohol, drog, gyógyszer, játék, vásárlás, szexfüggőség, stb. Ebből következik egy idő után az önkontroll teljes elvesztése, a társadalom peremére szorulás, vagy a betegségek megjelenése, mint a depresszió, ami mára népbetegséggé vált, és egyéb fizikai betegségek, amik aztán a végső búcsúnkhoz is elvezethetnek…Rengeteg olyan ember van sajnos, a környezetemben is, akik ezt az utat választják, csak azért mert egyszerűen nem tudnak a hétköznapok elviselhetetlen sodrásából kikecmeregni. De van más út….

letöltésválj élővé

 

 

Ne értsetek félre, nem szentté kell válnunk ahhoz, hogy szebb életet élhessünk, hiszen emberek vagyunk, annak jó és rossz tulajdonságaival együtt, ezt szerintem nem szabad levetkőznünk. Én is és mindenki más küzd időnként a saját démonaival, függőségeivel, főleg ha nagy fájdalom, vagy csalódás ér minket. Ilyenkor, ha mi magunk nem tudunk az örömforrás lenni, akkor keressük a külső megoldásokat. Itt nagyon fontos az önkontroll és a mértékletesség megtartásának megtanulása. Az, hogy megálljt tudjunk magunknak parancsolni és nem kevés munkával áttudjuk az önromboló szemléletmódunkat fordítani…

A madártávlat…

Sok helyen lehet hallani, hogy úgy tekints az életedre, mintha egy filmet néznél. Ebben benne van, hogy a megoldás kulcsa abban áll, hogy el tudsz-e távolodni a problémáidtól, tudod-e a világodat madártávlatból megfigyelni. Ha sikerül, akkor van esélyed rájönni a problémáid valódi okára és, ha egy betegséget felismertünk, akkor van esélyünk a gyógymódot is megtalálni rá. Ha csak az életed tengerében fuldokolsz, és próbálsz túlélni, nem veszed észre, hogy egy cápa közeledik feléd. Ha  a parton állsz, már messziről látod az uszonyát és feltudsz készülni az érkezésére és adott esetben el is tudod kerülni azt. Ez így leírva logikusnak tűnik. De hogyan kezdjünk hozzá?

A saját életemben sok irányból megpróbáltam már megközelíteni ezt a témát. Szinte mindenhol azt tanácsolják, hogy ismerd meg önmagad! Mert belülről kifelé hatunk. Ez igaz. És folyamatosan próbálom, de állandóan falakba ütközök, valahogy nem áll össze. Attól még nagyon fontosnak és elengedhetetlennek tartom az önmegismerés folyamatát, de egyre jobban abban kezdek hinni, hogy előbb a világot kell megismernünk és megértenünk, pont azért, hogy ne essünk folyamatosan pánikba, ha történik velünk valami, ami külső tényező és nem tudunk vele mit kezdeni. Viszont, ha ismerjük és értjük a világ működését van esélyünk elkerülni a pánikot is, ami velünk született reakció azokra a dolgokra, amik ismeretlenek számunkra és félünk tőlük. Tehát én arra buzdítok mindenkit, hogy igyekezzen minél többet megtudni a világról, amiben él, mert a tudás hatalom…és végső soron:         “A legnagyobb hatalom: önmagunknak parancsolni…” (Lucius Annaeus Seneca)

007003

 

Beküldve:

Pánik 30 évesen?

Nem értem ezt a mai világot…nagyon nehéz ma épp ésszel kibírni. Azt tapasztalatom, hogy mindenki csak tapogatózik és senki nem tud egy térképpel szolgálni ahhoz hogy megtaláljuk a helyünket benne. Megszülettünk és felnőttünk egy olyan világban, ami már nem érvényes. A szüleink , nagyszüleink élettapasztalata ma inkább már csak tévútra szólítanak és olyan elvárásokat tartalmaznak , aminek a legjobb akaratunk mellett sem tudunk megfelelni, hiszen fenekestül felfordult a világ. A kortársaink esetében pedig hát valljuk be, vak vezet világtalant…… 🙂

1841_85218-2-d000016391c9071ae88ec

Mit lehet hát tenni, hogy megtaláljuk a helyünket és a boldogságunkat a mai világban?

Egyrészről gyerek korunk óta belénk van nevelve, égetve az a minta, amit az előző generációktól örököltünk. Azaz csak akkor lehetsz boldog és értékes tagja a társadalomnak, ha házas vagy és gyereked van. Pont, nincs tovább. A szüleink generációja csak addig büszke a sikereidre, a diplomádra, a munkádra, amíg a 20-as éveidet taposod, de amint átléped a harmincadik élet évedet és egyedülálló vagy, mindez már nem olyan fontos, a szinglik skarlátbetűét égetik lelki szemeikkel a melledbe, vagy az együtt érzőbbek sajnálnak…és vannak időszakok, amikor te is sajnálod magad, mert igenis vágyunk azokra a dolgokra, amit kislány korunkban elképzeltünk, egy szerető társra, esküvőre, gyerekre, családi házra, nevetgélő nagyszülőkre, nagy családi ünnepekre…úgy tanultuk a teljes élet csak ez lehet! Viszont a valóság más…

Egy felmérés szerint a ma élő nők több, mint fele egyedül, hajadonként fog megöregedni, azaz minden második nő!!!!! És ezeknek a nőknek  a 90%-a vágyik családra, gyerekre, ami nem fog megadatni neki! És ezt sajnos mi, 30 feletti egyedül álló nők a bőrünkön tapasztaljuk! Tehát beszélnünk kell egy olyan új jelenségről, mint a 30 feletti szingli nők kapuzárási pánikja!!!! Szinte semmit nem lehet erről hallani, pedig vagy tudatosan, vagy tudattalanul, nagyon sok nő, és lehet hogy férfi is átesik ezen. Egy angol felmérés szerint, a kapuzárási pánik már a 35-44 éves férfiak és nők körében is egyre elterjedtebb. Ami nem csoda, hiszen nincsen jövő képünk! Magyarországon ma 100 házasságkötésre 67 válás jut!!!!! Tehát itt nem csak  az a gond hogy valaki szingli, lehet hogy talál valakit, szerelmes lesz és férjhez megy, de 60-70 % az esélye hogy utána el fog válni! Vagyis ha a nők fele hajadon marad, a másik felének a 70%-a pedig elvált lesz…nem kell hozzá zseninek lenni, hogy rájöjjünk, hogy új világba léptünk, mert ha nem történik valami radikális változás, akkor itt és most a több évszázada tartó családkép megszűnik… Hogy mi lesz helyette? Csak tippelni lehet…

 

csalad_wall

 

 A pánik kialakulása…

A pánik kialakulása szerintem, ha még sokan tagadják is törvényszerű. Legalábbis annak aki egy kicsit is elgondolkodik a világ dolgain. Hiszen az ami volt már csak nyomokban fellelhető, és az ami lesz azt még csak megsaccolni tudjuk. Elvesztettük a talajt a lábunk alól. Nincs biztonság, sem anyagi, sem emberi vonatkozásban. És én most csak a felszínt kapargatom, itt nagyon komoly ok-okozati összefüggések vannak, amit nálam sokkal jobban hozzáértők boncolgatnak. Viszont nekünk, átlagembereknek, ezzel a helyzettel kell együtt élnünk. Egyre inkább rájövünk, hogy végső soron csak magunkra számíthatunk, nem várhatjuk hogy folyamatosan megmentsen minket valaki, hiszen mások is ugyanezekkel a problémákkal küzdenek, megértő fülekre találhatunk, de ma a problémáink megoldásában csak magunkra számíthatunk. Ezért is van hogy egyre többen fordulnak a spirituális utak felé, hiszen pont arra ösztönöznek minket, hogy önmagunkban keresendő a boldogság forrása és nem a külső tényezőktől kell függnünk. És most az a gondolat fészkelte be magát a fejembe, hogy ez a világ így van jól, ahogy van, mert lehet hogy az “élet” , az egyedül léttel kényszerít rá minket arra, hogy újra önmagunk felé forduljunk, és újra magunkra találjunk. Mert minden belőlünk indul ki, ha hagyjuk hogy csak az egónk irányítson minket, akkor a körülöttünk lévő világ rothadni kezd, és ez a világ eléggé bűzlik már. 🙂 Bizonyára itt az ideje a váltásnak, de benne élni nem egyszerű… (folyt.köv.)