A félelem, fél-elem, ahogyan a zseniális magyar nyelv mondja. Tehát amikor félünk, akkor csak fél-elemként működünk, csak részben érzékeljük a valóságot.
Létezik a külső és belső félelem. A külső félelmet rajtunk kívül álló dolog okozza, aminél erős a késztetésünk, hogy elkerüljük,ilyen például a pókoktól való félelem. A belső félelem egy olyan dolog amihez negatív érzelmet társítunk, például az alacsony önbecsülés okozta félelem. A külső félelem egyértelműbben megmutatkozik, míg a belső félelmeinket sokkal nehezebb beazonosítanunk. Ha elkezdjük magunkat monitorozni, megdöbbentően sok helyzetben tapasztalhatjuk, hogy szorongunk valamiért és ilyenkor elkezdi a félelem irányítani az életünket. Megszűnik a szabadságunk, már csak a szorongás, a félelem és a rossz érzések léteznek. Ahelyett hogy szabadok lennénk, boldogok és szárnyalnánk, a negatív érzésekhez béklyózzuk magunkat.
A félelem sajnos minden ember életének a része. Mitől is félünk, mi magyarok? Egy felmérés szerint a 10 leggyakoribb dolog: a sötétség, a magasság, az állatok,az anyagi veszteség, a személyi autonómia elvesztése, az emberektől, a haláltól, a jövőtől, a betegségektől. De amitől leginkább félünk, az a magány! Ez nagyon sok embert,de leginkább a 25-30, illetve az 55-60 éves nőket aggasztja.
Van egy magyar közmondás, amit mindenki ismer, amit gyermek korunktól fogva folyamatosan hallunk és végül belénk ivódik, a részünkké válik és befolyásolja az érzéseinket, cselekedeteinket, azaz: ” Jobb félni, mint megijedni”. Ugye ismerős…? Vagyis felmerül a kérdés, hogy folyamatosan féljünk? Készüljünk fel mindig a legrosszabbra, ami a jövőben történhet velünk? A folyamatos önvédelem magányában éljük le a hátra lévő életünket? Nem hinném, hogy ez a jó megoldás…
Mert aki fél, az szorong, védekezik, bezárkózik, páncélt növeszt és végül a magány lesz a társa, mert fél megnyitni a szívét és befogadni másokat. Igen, a szeretet ellentéte a félelem. A szeretet, amire mindannyian vágyunk, szárnyakat ad és boldogsággal tölt el, míg a félelem útján csak a szorongás az, ami elkísérhet minket rövid életünk során.
A félelem rossz tanácsadó. A magányos kis világunk aranykalitkájába záró érzelem. Nagyon fontos felismernünk félelmeinket, szembe kell néznünk velük és végül elengedni őket ahhoz, hogy teljes boldog életet tudjunk élni. Ez a boldogságunk várának egyik nagyon fontos építő köve.
Hogyan küzdjük le félelmeinket? Az elfogadás művészete.
Ez egy nagyon nehéz feladat. Sok helyen lehet rá módszereket olvasni, pontokba szedve írják le hogyan csináld. Ami nagyon jó, de nem mindenkinél működik ugyanúgy. Szerintem a legfontosabb és ami mindenkinek megoldást nyújthat, az elfogadás! Hogy elfogadjuk a dolgokat olyannak, amilyenek, és ne gondoljunk, vagy magyarázzunk bele olyan eshetőségeket, amik csak a fejünkben léteznek és félelmet gerjesztenek. Ha ellenállunk az események, az élet áramlásának, csak folyamatosan szemben úszunk az árral, ellenben, ha sodródunk az élettel, a jelenben élünk és elfogadjuk fenntartások nélkül, azt, ami éppen van, legyen az jó vagy rossz, akkor minden olyan egyszerű lesz, fényes és világos. Hangsúlyozom, ha elfogadjuk a dolgokat úgy ahogy vannak, egyszerűen többé nem lesz mitől félnünk, az ellenállásunk, a szorongásunk megszűnik. És a legjobb dolog ilyenkor, hogy a sok negatív érzés helyébe belépnek a mindenki által vágyott jó érzések, mint az öröm, a boldogság és a legfontosabb a szeretet. A szeretet pedig mindenre gyógyír. Szeresd hát önmagad, másokat és a világot amiben élsz. Válaszd a szabadságot! Ne félj, élj és szeress!
