Nem vagyunk könnyű helyzetben. Lebegünk a múlt és a jövő között, és valahogy próbálunk alkalmazkodni a jelenhez. Sokan még mindig a hagyományos párkeresésben hisznek, de szépen lassan rájön mindenki, hogy 30 felett ez már nem működik. A szülők választásában már nem bízunk, sőt próbálkozásaikat sokan teherként élik meg (pedig lehet néha tényleg jobban tudják 🙂 ). A baráti kör a legtöbb esetben már bezárult. Egy részük házas, gyerekük van, a másik része külföldön él, vagy egyszerűen már mindenkit ismerünk, új emberek már csak ritkán tűnnek fel a látómezőnkben. Sőt aki kisebb helyen él, annak még a lakóhelye is teljesen bezárult… A régi bál termeket felváltották a buli helyek, ahol eddig sem volt egyszerű ismerkedni, most már viszont nem is járunk annyit bulizni, munka mellett már egyszerűen nem megy. Még előfordulhat hogy az utcán találkozunk valakivel, aki megtetszik és szimpatikus, velem is előfordult már hogy leszólítottak, de azért ez elég ritka, és a számok törvénye alapján elég sokáig kellene várnunk hogy így találjuk meg a társunkat. Bár van aki még hisz a csodákban és azt gondolja, hogy a sors majd tálcán kínálja fel neki a lelki társát, úgy hogy ő közben nem tesz érte semmit, mert ha megvan írva, akkor meg van írva! Ez szerintem azért nem ilyen egyszerű! Nem árthat, ha segítünk egy kicsit a sorsnak! 🙂 De hogyan kezdjünk hozzá? Mik a lehetőségeink?
Ha körül nézünk egy kicsit, akkor láthatjuk, hogy az internetes társkeresésé a jövő. A következő generáció már teljes mértékben ezen nő fel, tőlük nem olyan idegen, mint tőlünk. Szerintem érdemes kipróbálni. De mi a helyzet akkor, ha valaki teljesen elzárkózik a személytelen párkereséstől? Eddig én is ezt tettem. Egyszer egy napig voltam fent egy társkereső oldalon, de miután csak szexuális tartalmú, trágár leveleket kaptam, azonnal töröltem magam! Akkor úgy gondoltam, hogy ezzel akkor végeztem is. De fel kell tennem a kérdést hogy mi marad még az interneten és a korábban felsoroltakon kívül? A munkahely, meg a hobbi. Nekem a hobbim a munkám, amiben 20 éve mozgok, szóval sok új emberrel szintén nem találkozom. A kör ismét bezárult. Kereshetünk még új hobbit, ott biztos találkozunk új emberekkel. Egy iránynak jó lehet…
Viszont én úgy döntöttem, hogy visszakanyarodok az internetes ismerkedés felé. Felbátorodtam és regisztráltam a Tinderre, és meglepő módon nagyon tetszik. Ajánlom mindenkinek. Lehet egy társkeresőt is újra kipróbálok, hátha pozitívabb lesz a tapasztalatom :). Rájöttem, hogy muszáj haladni a korral, még ha sok is a buktatója a személytelen beszélgetéseknek, valahogy meg kell ismerni új embereket! Nem szabad begubózni, bezárkózni, az nagyon veszélyes és hosszú távon káros lehet! Nyitottnak kell maradni, mert máshogy nincsen esélyünk megtalálni a társunkat! Azért ne vegyétek túl komolyan! Csak lazán, bátran, vidáman, kalandra fel!