Itt a szilveszter a nyakunkon, ilyenkor az ember számot vet egy kicsit, hiszen az óévet búcsúztatjuk…És én azon gondolkodom, hogy mennyi pofont kaphat még az ember, annak reményében hogy rálel az igaz társára, a legjobb barátjára, valakire aki előtt nem kell megjátszania magát, valakire aki azért szeret mert Én vagyok Én…? Az elmúlt pár évben az emberi kapcsolataim annyi fájdalmat okoztak, hogy az a kérdés motoszkál bennem, mennyi csalódást vagyunk képesek elviselni, anélkül hogy teljesen elveszítenénk az emberekbe vetett hitünket???? És most ez nem csupán a párkapcsolatokra, hanem minden egyéb olyan emberre vonatkozik akit valamiért szeretünk és az életünk részévé válik…
Az első nagy szerelem az életemben még a középiskolában volt… a legjobb barátom volt a gimiben, majd szerelem lett belőle,mai napig életem legromantikusabb pillanata volt, amikor egy tóparti stégen teliholdnál letérdelt elém és azt mondta, “azt hiszem beléd szerettem”, mekkora szerelem volt… és valahol klasszikus, az iskola rossz fiúja és a népszerű lány összejönnek, és boldogan élnek amíg… két év után közölte hogy többé nem szerelmes belém…én az voltam…mellette ültem egy padban még 3 hónapig, amíg el nem ballagtunk, nagyon fájt….a szerenád éjszakáján le sem vette rólam a szemét…nem értettem, ma sem értem miért szakított akkor velem, mai napig úgy sejtem,éreztem, hogy még szeretett. Az is bizonyítja, hogy később többször találkoztunk, közelebbi kapcsolatba is kerültünk, de sosem árulta el mi történt…mai napig nem tudom…csak azt mondta, hogy ő már nem ugyanaz az ember, akit szerettem…nagyon nehéz volt, sok-sok évembe került,hogy lezárjam, de túléltem…pedig nagyon sokáig azt gondoltam, hogy ő a nagy Ő az életemben…Egy régi világban férjhez mentem volna hozzá és gyötörtük volna egymást életünk végéig…ma 14 év után már elengedtem és hálát adok az égnek, még ha annyi fájdalommal járt is, hogy megélhettem Vele az első szerelem csodáját. 🙂
Vidéki lány vagyok, érettségi után felköltöztem Budapestre, az előbb említett nagy szerelmet, majdnem 2 év volt kihevernem, addig rá sem néztem senkire. Versenytáncos vagyok, a táncpartneremmel akkor már jó pár hónapja együtt táncoltunk, és a legjobb barátom lett…elkezdett egy idő után több, mint barátság kialakulni köztünk, nem ment egyszerűen, nagyon nehéz beismerni, hogy másképpen gondolsz a másikra…Összejöttünk, de akkor nem kellettem igazán Neki, elkezdett randizni mással, amit persze mind végig kellett néznem, mert közben baráti és munka kapcsolatban is voltunk a tánc miatt, végül én is elkezdtem randizni egy orvostan hallgató sráccal, emlékszem ősz volt a szempillája, különleges volt, de már a táncpartnerembe voltam szerelmes, ekkor jöttünk rá mindketten,hogy csak a másik létezik, ehhez is 3-4 hónap “játszadozás kellett”…Sok huza-vona után végül egymásra találtunk…az egy nagyon jó időszak volt az életemben…sok jó ember vett minket körbe, akik a mai napig hiányoznak… a szerelmünk majdnem 2 évig tartott, majd elfáradt, mind a táncpartneri kapcsolatunk, mind a magánéleti…békésen elváltunk…Legalábbis azt hittem… hónapokkal később visszakozott közös barátaink búcsúbuliján, szinte megijesztett a heves reakciójával velem szemben, csúnya este volt…azóta több, mint 10 év alatt egyszer találkoztunk véletlenül…szerettem,de azóta nem igazán tudok róla semmit, de talán jobb is így…bár azt megbeszéltük, hogy ha 40 éves korunkig nem kötjük le magunkat, akkor ütközünk, de gondolom meglepődne ha pár év múlva benyújtanám az igényt a “B”tervünkre…:-)
Ezután a két csalódás után megelégeltem a barátságból szerelem témát,érezhetően nem nagyon működött 2 évnél tovább a dolog, ezért elkezdtem más irányba kacsingatni…beköszöntött az életembe, a szerelem első látásra, a rövid külföldi kaland és a szexi idegen időszaka….
