Szakítás – Kerüld az Exet!

Hiszek a 3 nap, 3 hét, 3 hónap szabályban, azaz 3 nap önsajnálat, 3 hét túlélés, 3 hónap  újratervezés, újraépítés. Persze ez nem szentírás. De nálam ez vált be a szakításaim után. Minimálisan ennyi idő kellett egy hosszabb kapcsolat végén hogy újra megtaláljam a talajt a lábaim alatt a fájdalom tengerében való lebegés után. Ma a 3. napnál járok. De jó, ma még sajnálhatom magam! És van időm magam összeszedni estig , amikor is vidám, gondtalan órát kell tartanom a felnőtt tánccsoportomnak. De az Exem másképpen gondolta, valószínűleg Ő nem ismeri a 3-as szabályt, így korán reggel beállított 1 szakemberrel (megteheti, mivel még az Ő lakásában lakok), hogy lerakja azt a padlószőnyeget a hálószobába, amit együtt választottunk ki, együtt vettünk, és már fél éve esedékes lett volna. Az időpont tökéletes!!! 2 napos önsajnálat után, a lakás olyan mintha bombát robbantottak volna, mert hát takarítani végül nem volt erőm, én meg úgy nézek ki, mint egy lefosott kilométerkő, egy hatalmas keléssel a fejemen. Azért volt olyan jó fej, hogy pár órával előtte szólt hogy jönnek, juhéjjjjj, gyors rend rakás, fürdés, hajmosás, persze semmi kedvem az egészhez, de azért csak nem láthatja hogy milyen állapotban vagyok!!!!! Alvásra így nem sok időm jutott….és az önsajnálati szakaszomnak is annyi….igaz, így sírni sem volt időm. 🙂 Reggel hatalmas dilemmába vagyok, menjek vagy maradjak, amíg ideérnek. Minden szakkönyv azt írja, ne találkozz egy ideig az Exel, és szerintem se túl jó ötlet, de elmenni meg…olyan gyávaság….szóval maradtam. Rossz ötlet volt, nagyon rossz.Ő olyan volt mintha misem történt volna. Nem látszott rajta semmi! Ilyen könnyen túl lépett a szakításon? Vagy Ő így gyászol???? Nem tudom, és ez már nem is az én gondom, de azért rosszul esik a közömbössége, és az is, hogy az egyetlen személyes megjegyzése, egy régebbi vitánk bizonyítékának orrom alá dörgölése, miszerint Neki volt igaza…Niki menekülj!!!! És felvettem a nyúl cipőt, amilyen gyorsan csak tudtam….de késő volt….felzaklatott. Eredmény: a lefagyott kocsiban fél óra sírás… A tanácsom: szakítás után amíg csak lehet kerüld az Exet!!!! Jó esetben ő is kerülni akar téged így nem lesz olyan nehéz! 🙂 

national-geographic-traveler-photo-winners6_large

Közösségi portálok…

De ha sikerül is személyesen elkerülnöd Őt, akkor még mindig ott van az a fránya Facebook, és a többi közösségi portál, akaratlanul is látod mit posztolgat rajta, persze akarod is látni, mert mazochistának lenni jóóóóó!!!! Még ha meg is fogadod magadnak, hogy nem keresel rá, akkor is folyamatosan ott motoszkál a fejedben, hogy megnézd. A kisördög megszólal: na csak még egyszer , úgy sem tudja meg! És itt a csapda, úgysem tudja meg! Ez már a modern kor vívmánya, régebben csak akkor láthattad Őt, ha az utcán véletlenül összefutottatok, aztán jöttek a telefonok, már fel lehetett hívni és utána lecsapni a telefont, esetleg  az üzenetrögzítőjét meghallgatni, de ott még megvolt a lebukás veszélye! Ma már büntetlenül tudod nézegetni a fényképeit, videóit, posztjait, gondolatait, a közösségi portálokon. És meg is teszed. Önkínzásnak tökéletes! Például az én kedves Exem, már a szakításunk után nem sokkal világgá kürtölte a Profilján hogy már nincs kapcsolatban! Ha más nem is, ez felért egy lórúgással!!!! Hát mi mást tehettem, kisírtam magam és én is leszedtem a kapcsolati jelzőt…Be kell látnom bármennyire is hadakozok ellene, a közösségi portálok fontos szerepet játszanak a szakítás feldolgozásánál is. A legjobbat talán az tenné hosszú távon, ha a szakítás után törölnénk az Exet az ismerőseink közül. Jó eljátszani a gondolattal… de akkor én lennék a virtuális fekete özvegy! 🙂 Nem vagyok odáig a pókokért, így ezt a szerepet nem szívesen vállalom…Tehát minden marad a régiben, és megvárom azokat az időket, amikor elmúlik a kényszerességem, hogy őt nézegessem, mert mint tudjuk, az idő mindent megold, remélem minél hamarabb, mert a ma kiposztolt kissé alul öltözött krampusz lányok nem tesznek túl jót az önbecsülésemnek… 🙂

 sokkolo-talalmany-facebook-fuggoknek-09020650